Hangutánzó szavak

Idegen szóval: onomatopoetikus.

Péterfai János írja:

Varga Géza, különben kitűnő írásában, azt mondja, a Ten kezdetben a mennydörgés hangját utánzó szó. Felsorolja a Döng, Dördül, Dong, Zeng, Peng, Pendül szavakat, gondolata alátámasztására. A hangutánzó szavak csak a nyelvek fejlődésének kései szakaszában jelennek meg. A magyar nyelvben kezdetben nem voltak hangutánzó szavak.
Minden nyelvkutatónak tudnia kell, eredetileg nincsenek hangutánzó szavak. Ha alaposan megvizsgáljuk az etimonok rendszerét, egy pillanat alatt ráébredünk erre az alaptényre. Viszont később egyes szavakhoz hangutánzó és hangfestő tartalmakat gondoltak a modern és legmodernebb korokban. Így alakult ki a hangutánzó szavak fogalma.
Huhog szavunk az éjszaka szava. A bagolyhoz kötjük ezt a szót, holott a Hu az éjszaka csillaga. A bagoly is éji madár, a csillagokhoz közeli, amikor száll a magasban. A Huhog ezért két magyar szó, a Huh és az Og összetétele. Nem hangutánzó ez a szavunk sem.

Ezen a magyar nyelv ismeretlen eredetű szavainak kapcsán írt Quora válaszban is kitérek arra, hogy könnyű kiút a nyelvészek számára a hangutánzó szavakra való visszavezetés. Hiszen az ősi metaforákra épülő magyar világlátás felfogása ismeretlen számukra.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében is írja az indogermán nyelvészet képviselőiről (a holló/varjú jelenséget meg az első szavak torokhangos jellegéről szóló elképzelést Jankovics Marcell valamelyik könyvében is hozta):

Még azt sem határozták meg kielégítően, miről ismerhető fel egy hangutánzó, hangfestő szó. Ezt a kutatók egyéni belátására bízták. Megalapozott módszert tehát – mint az eddigiekben már sorozatosan megállapíthattuk – itt sem alkalmaztak.
Egy pillanatig sem akarjuk vitatni, hogy hangutánzó, hangfestő szavak valóban szép számmal előfordulnak minden nyelvben. Csupán az ilyen fajta szavakkal való visszaéléseket vetjük el. Olyasmiket, mint például a német Rabe (holló) és Krähe (vetési varjú) esete a germanisztikában. Mivel ugyanis a latin corvus (holló) az ófelnémetben előírásszerűen hraban (holló) alakban található, e szavak természetesen rokonok. De mivel a latin cornix (vetési varjú) németül még ma is "Krähe", ezek hangutánzó szavak lettek, amelyekre nem vonatkoztathatók a hangtörvények. Pedig a "corvus" éppúgy "károg", mint a "cornix." Itt tehát a hangutánzó szó csodálatosképpen mégis hasonlítható a hangtörvények alapján, holott a tézis szerint nem szabadna hangváltozásokat felmutatnia.
E példa kitűnően rávilágít a hangutánzó szavak posztulátumának valóságos céljára és rugóira: segítségével nem egy kellemetlen kivételt eliminálni lehetett és ezáltal a nyelvészet mint tudomány címnél bőven taglalt] hangtörvények általános érvényessége is szilárdabb alapokra került.

Götz is említi, hogy szavak a nyelvek legősibb alaprétegéhez tartoznak. Persze Péterfai János mást posztulált. Utána szóba hozza a (csekély számú) gyermeknyelvi szavakat, mondván hogy ez (illetve számuk önkényes megnövelése) is lehetőséget nyújt számukra elszámolni olyan szavakkal amelyekre nem találtak megoldást.
Götz László írja még előtte:

A Benkő-féle legújabb Magyar történeti-etimológiai szótárban [TeSz] például sorozatosan találhatunk olyan szláv jövevényszavaknak nyilvánított magyar szavakat amelyeknek töve mind a szlávban mind a magyarban hangutánzó szó.

Másutt, bővebben:

Róna-Tas András "A nyelvrokonság" című könyvében csodálkozva olvashatjuk (19. és 139. old.), hogy a hangutánzó-hangfestő szavak csak ritka kivételek a nyelvek szókincseiben, azoknak csupán egy igen kis csoportját képezik: "Ilyen azonban sok tízezer szó között csak néhány van" – írja a hangutánzó szavakról. Ezekután viszont joggal megkérdezhetjük: miért van akkor tele még a legújabb Benkő-féle történeti-etimológiai szótár is (TeSz) hangutánzó, hangfestő eredetűnek magyarázott szavakkal? Hary Györgyné statisztikai összeállítása szerint a szótár I. és II. kötetének 1600 előttről adatolható 2516 szavából 206 szó, azaz valamivel több mint 8,1 % hangfestő, gyermeknyelvi és indulatszó (l. Hary Gy.-né: Kiegészítések egy nyelvvita történetéhez). De az sem erősítheti a magyar nyelvkutatás módszertani megalapozottságába vetett bizalmunkat, hogy a szótár főszerkesztője, Benkő Loránd, Haryné eredeti cikkére (l. Magyar Nemzet, 1971. nov. 14.) adott válaszában (l. Magyar Nemzet, 1971. nov. 21.) elsősorban éppen azt kifogásolja, hogy Haryné összeállításából kimaradtak a hangutánzó szavak, pedig "ezek minden nyelv szókincsében fontos szerepet játszanak. A magyar szókincsben is nagyobb a szerepük, mint a hangfestőké." No már most, kinek kell hinnünk? Benkőnek-e vagy Róna-Tasnak? – Véleményünk szerint egyiknek sem és mindkettőnek: a hangutánzó, hangfestő szavak megítélésében, elkülönítésében ugyanis semmiféle megalapozott módszert sem találunk a hagyományos hangtörvényes nyelvtudományban. Ennek következtében ki-ki saját szubjektív megítélése, főleg pedig azon szempont szerint nyilvánítja az egyes szavakat hangutánzóknak, hangfestőknek, hogy rokonnyelvi hangalakjaik mutatnak-e "szabályos" hangváltozásokat vagy nem. E kérdéssel tanulmánysorozatunk I. könyvében (l. 116-121. old.) már bővebben foglalkoztunk. Benkő, Haryné cikkét kritizáló, idézett soraival kapcsolatban megemlítendő még, hogy Haryné ugyan valóban csak hangfestő, gyermeknyelvi és indulatszavakat említ a kérdéses 206 szónál, de Benkőnek adott viszontválaszában (Magyar Nemzet 1971. nov. 21.) közli, hogy a hangutánzó szavakat természetesen a hangfestők közé számította. Feltétlenül igazat kell adnunk Harynének abban, hogy a hangutánzó és hangfestő szavakat egy csoportba osztotta s nem választotta el őket egymástól. A hétköznapi valóság ti. az, hogy gyakorlatilag végeredményben semmiféle megfogható különbség sincs a hangutánzónak és hangfestőnek nevezett szavak között.
Éppen ezért például a Brockhaus Enzyklopädie legújabb kiadása (1970) is közös címszó alatt, mindenféle megküilönböztetés nélkül tárgyalja a hangutánzó és a hangfestő szavakat (l. Lautmalerei, Lautnachahmung" címszó alatt).
A Benkő főszerkesztése alatt készült TeSz hemzseg az olyasféle "hangutánzó eredetű” szavaktól, amelyekről kötve hisszük, hogy a szótár cikkíróin kívül valaki is meg tudná mondani, vajon milyen állati vagy más természeti hangokat "utánoznak" (pl. kap, kapaszkodik, kapatos, kapcsol stb.). A hangfestő szavaknál ugyanez a helyzet: a TeSz sorozatosan "hangfestő eredetű"-nek nyilvánít olyan szavakat, amelyeket semmilyen kapcsolatba sem lehet hozni valamiféle hangokkal (pl. göb, gömb, gömbölyű, gomb, gombolyag, gubó stb.). Milyen hangot "fest le" mondjuk a gubó vagy a göb? Talán a hangtörvényes nyelvészet egyoldalú begubózásánál fellépő zörejeket? Nem tudhatjuk.

Jankovics Marcell Mély a múltnak kútja...

...című könyvében is írja réce szó kapcsán:

Noha réce szavunkat A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára hangutánzó eredetű elnevezésként határozza meg, azzal együtt, hogy a madár neve más nyelvekben is hasonlóan hangzik (német Rätsch, albán róse, román ráta, szlovén ráca), én ezt is – mint azt korábban kifejtettem (l. a Kááár! című fejezetben) – a mitopoétikus gondolkodás nyelvfejlődésben játszott szerepe mellett szóló bizonyítéknak tekintem. A jelenséget, miszerint a szavak hangalakja és jelentése között, különösen a hangutánzó szavak esetében mitologikus, szimbolikus kapcsolat mutatható ki, hangszimbolizmusnak neveztem el. Réce (ruca) és rózsa szavunk, meg a többi felsorolt szó viszonyát illetően ez azt jelenti, hogyha a gyökerük nem is közös, a mesemondók, népdalénekesek összeültették őket. (Vö. orosz ruszálka = "vízitündér", román ruszáli = "pünkösd", magyar ruta, rutafa = "világfa", "Tejút".)

A nyelvészek "hangutánzó/hangfestő" aduásza mellett olyat is látunk, hogy pl. liba szavunk "állathívogató" hangokból eredne!

Kutya és dog

Az angol dog szó hangutánzónak való jelölése kapcsán is elmondtuk, hogy a mi kutya szavunk sem az.

Lásd még mozzanatos igék.